Még el sem indultunk a rájátszás első felvonására, már is rossz előjelekkel kellett számolnunk. Több játékosunk késve érkezett az eredetileg megbeszélt időponthoz képest. Ezt követően sem adott okot bizakodásra a hangulat, hiszen az öltözőben nem volt tapasztalható a győzni akarás a csapatban, és valószínűleg nem fogta fel együttesünk több játékosa, hogy mekkora is az a lehetőség, melynek küszöbén állnak.

  A mieink első mérkőzésüket a Bicskei TC ellen játszották. A kezdés nem sikerült túlságosan fényesre, beszorultunk, és többször is Horváth bravúrjai mentették meg a csapatot a góltól.
Ennek ellenére mezőnyben egyenrangú ellenfélnek bizonyultunk, de nem a megszokott játékunkkal rukkoltunk elő. Ívelésekből próbáltunk meg veszélyt teremteni, mely eddig nem jellemezte együttesünk játékát, és az egyénieskedés is meghatározó volt. Ahogy telt az idő, Horváthnak, majd a védelemnek egyre több megingása akadt. Ennek csúcspontja volt Ács sérülése, aki már előzetesen is bajlódott a lábával, és nem pihentette kellő ideig, így rásérült. A kényszerű csere nem változtatott azonban sokat, az Ács helyén játszó Torma nem nyújtott rossz teljesítményt, de csupán második alkalommal lépett tétmérkőzésen pályára. A továbbiakban is felívelésekkel akartunk közelebb kerülni a bicskei kapuhoz, Kalmár és Tar pedig egyedül akart megoldani mindent. Az alapszakasz során jól működő baloldalunk - Bertalan, Pintér és Tresó - nem kapott labdát.

  A második félidő kezdetén még inkább magunkra húztuk ellenfelünket, és behúzódott csapatunk a saját kapuja elé. Behátráló védőink között a bicskei támadó a jobb alsó sarokba lőtt. A gól után próbáltunk összeszedett gárda képét kelteni, és egyre többet passzoltunk. Mégis növelték előnyüket a bicskeiek, mivel egy előre vágott labdát a partjelző tévesen nem intett be lesnek. Az újabb gólt követően már próbáltuk bevonni a játékba a balszárnyat is. Pintér ennek eredményeként szépíteni tudott, és visszatértek győzelmi reményeink. Egy újabb előre vágott labdára azonban Horváth tragikusan mozdult ki, és ezzel eldőlt a mérkőzés. A vereség miatt már az első mérkőzés után eldőlt, hogy, nem juthatunk tovább a négyes döntőbe.

  Így gyakorlatilag már tét nélkül léphettünk pályára a Velence ellen. A találkozót álló játék jellemezte, kevesen mozogtak együttesünkből a labda nélkül. Pintéren és Bertalanon kívül a többieknek el kell számolniuk gyenge teljesítményükkel, főként az eddigi húzóembereknek. Sok játékos a saját testi épségét helyezte előtérbe, nem pedig a csapat érdekeit. Az összecsapás végül döntetlennel végződött, és meglepetésre ez volt számunkra a rájátszás utolsó felvonása.

  Ennek a generációnak ez volt az utolsó lehetősége, hogy bizonyítson nagy tornán, hiszen a következő szezontól hét játékostól is megvál az együttes a korhatár miatt. Nem segítették egymást a csapat tagjai, és csúfos szereplésünkkel nagy lehetőséget szalasztottunk el. Most mutatkozott meg igazán, hogy Tresó góljai pótolhatatlanoknak bizonyultak, nélküle eddig sem jutottunk volna. Pintér mezőnymunkája sokat ért, és több mérkőzésen is segítette a csapatot, amikor Tresó eltiltott volt.

  Csak akkor kezdtünk el küzdeni, amikor hátrányba kerültünk. Az elejétől fogva 100%-os koncentráltsággal kellett volna játszani. Sok volt a halvány teljesítmény, egyesek többre értékelték a tornát megelőző osztálykirándulásokat, mint egy ilyen jelentőségteljes eseményt. Ezzel szemben a Bicske felkészülten várta a tornát, és tudták, hogy mit akarnak. Minden elismerést megérdemelnek. A mieinknek el kell gondolkodnia a folytatásról.