Kiütéssel nyert a Junior a Respect ellen!
Tóth Balázs 2017.04.05. 15:36

Kereken tíz góllal terhelte együttesünk a játékvezetők által verbuvált Respect FC fantázianévre hallgató csapatot.
A tavasszal leginkább pofozógépként szereplő Respect FC az "A" pályán mérkőzött meg a mieinkkel. Szabó Zsolt először lépett pályára a tavaszi szezon során.
Egy bedobás után meglepetésre korán előnybe kerültek a játékvezetők Németh P. fejese révén. Nem kellett azonban sokat várni az egyenlítésre, a túloldalon szintén egy bedobás után jött Tresó gólja, a csatár lábbal volt eredményes. Az esélyesebb Junior igazolva a papírformát Gimes találatával majd Szabó Ferenc duplájával tetemes előnyt épített ki a szünetre.
A folytatásban Tresó, Szabó Ferenc és Tóth Balázs is duplázott. A mérkőzés végén kezdtek elszabadulni az indulatok, amikor Bakonyi úgy döntött, egy általa sérelmezett szituáció után “rendet rak” a pályán, és sportszerűtlen húzásokkal hívta fel magára a figyelmet. A végén Tresót állította ki a játékvezető két percre egy hátulról elkövetett szabálytalanságot követően, ám az emberelőnyt sem tudta kihasználni a Respect FC.
Respect FC – Fehérvár Junior 1-10 (1-4)
Gombócleső utca, vezette: Horváth II. József
Respect FC: Szente B. - Németh P., Bakonyi, Jónás, Farkas, Szatmári.
Csere: Horváth D., Szente D., Tóth B., Dancsa, Patkós, Kiss G., Németh M.
Fehérvár Junior: Hajdú Balázs - Horváth J., Pintér, Hajdú Barnabás, Tresó, Tóth B.
Csere: Gimes, Korcz, Szabó Zs., Szabó F.
Gól: Németh P. (7') illetve: Tresó (8'), Gimes (13'), Szabó F. (17', 18', 40', 41'), Tresó (28', 29'), Tóth B. (39', 43')
|